Fiatalok.Értékek.Tett.

A Bárka a jobboldali fiatalok közössége: összetartunk, vitázunk, építünk.

Szállj fel a BárkáraMit hiszünk?
Bárka – Jobboldali Ifjúsági Közösség logó

Rólunk

Fiatal, konzervatív csapat vagyunk. Azt akarjuk, hogy a magyar ifjúság ne nézője, hanem formálója legyen a közéletnek. A Bárka Ifjúsági Közösség Egyesület pártoktól független, és közvetlen politikai tevékenységet nem folytat.

Közéleti párbeszéd

Nyilvános és belső rendezvények, viták, tematikus napok. Beszélgetünk, mert a jó ötlet vitában születik.

Fiatalok edukációja

Képzések, mentorprogramok, gyakornoki lehetőségek: tudást és tapasztalatot adunk a következő generációnak.

Magyar politikai kultúra

Publikációk, elemzések, tanulmányok. Erősítjük a demokratikus értékeket és a digitális társadalmi szerepvállalást.

Kultúra és gazdaság

Hazai és nemzetközi civil, gazdasági és kulturális partnerségeket építünk, közösségi eseményeket és fesztiválokat szervezünk.

Küldetésünk

Közösséget építünk a magyar fiataloknak, mert egy közösség ideálok és elvek nélkül nem létezhet. Ezeket az elveket tesszük láthatóvá a Declaratio Principii-ben.

Minden magyar egyenlő. A Teremtő minden embert azonos jogokkal teremtett.

Magyar nemzet

A magyar polgár a magyar nemzet része és az is marad. A határon túli magyarokat az anyaországgal egyenlő jogú és súlyú tagnak tekintjük, bárhol éljenek a világban.

Keresztény Európa

A keresztény európai civilizáció kulturális hagyományai, szokásai és vívmányai számunkra alapvető forrást jelentenek.

Szabadság és jogállam

Az élet, a szabadság, a tulajdon és a biztonság védelme a polgári társadalom alapja. A jog uralma természetes és központi érték.

Polgári társadalom

Támogatjuk a polgári társadalom szerveződését. Az aktív polgárok közössége a jövő magyarságának záloga.

Legitim kormányzás

A kormányzás a polgárok beleegyezésén alapszik, és nem irányulhat a magyar nemzet érdekei és fundamentumai ellen.

Teremtett környezet

Természeti és épített örökségünk védelmét közös nemzeti célnak tekintjük, az eljövendő nemzedékekért.

Egyesület

Átlátható szervezet vagyunk. Az alapszabályunkat bárki letöltheti és elolvashatja.

Alapszabály letöltése (PDF) A Bárka Ifjúsági Közösség Egyesület alapszabálya, kelt: 2025. december 19.
Teljes név
Bárka Ifjúsági Közösség Egyesület
Rövidített név
Bárka Egyesület
Székhely
2400 Dunaújváros, Százszorszép utca 8.
Adószám
19437914-1-07

Szállj fel te is a Bárkára

Te is a csapat része akarsz lenni? Tenni akarsz a változásért, és összetartó közösségre vágysz? Itt a helyed. Írj nekünk, és megbeszéljük, hogyan kapcsolódhatsz be.

Felszállok

Impresszum

Üzemeltető: Bárka Ifjúsági Közösség Egyesület, 2400 Dunaújváros, Százszorszép utca 8., adószám: 19437914-1-07

Weboldal készítője: Cosmo Digital · cosmodigital.hu